A háborúban is megjelent egy kereskedelmi forgalomban lévő kémprogram A jelek szerint az örmény-azeri konfliktusban is felbukkant a Pegasus, ami nem feltétlenül sértene nemzetközi jogot, de azt újra megmutatja, hogy az új iparág tényleg teljesen szabályozatlan.
NSO Group: leépítenek, és a cégvezér is lemondott Átszervezéssel próbálják kezelni a botrányok miatt kialakult helyzetet.
Tenyésztettek maguknak egy kövér pegazust az osztrákok is Egy Ausztriában működő szállítónál is kipattant az izraeli NSO Pegasus kémprogramjához hasonló botrány, amit a múlt héten a Microsoft indított el, és azóta egyre többen vizsgálnak.
A thai ellenzékre is ráállították a Kémprogramot, Amit Nem Adnak El Akárkinek Thaiföldi tüntetők, aktivisták, sőt egy népszerű színésznő telefonját is feltörték az izraeli NSO Pegasus szoftverével. Bár eddig is több tucatnyi célpontot azonosítottak, a szakértők szerint ez még csak a jéghegy csúcsa.
Kiemelt személyeknek is szuperbiztonságos lesz az iPhone a Lockdown móddal, ígéri az Apple Még az olyan programokkal szemben is megvédi a felhasználókat, mint a Pegasus. Igaz, cserébe korlátozza a telefon szolgáltatásait.
Az NSO szerint több mint 5 uniós állam vette igénybe a cég spyware-szolgáltatását A Pegasus kémprogram gyártója az Európai Parlament előtt szemléltette, hogy a céget mennyire hatotta meg az elmúlt időszak egyik legkomolyabb adatvédelmi botránysorozata és az EU vizsgálódása.
Az Apple is nekiesett a Pegasus gyártójának A vállalat az amerikai felhasználóit célzó támadások miatt fordult a bírósághoz, és azt próbálja elérni, hogy tiltsák el az izraeli céget az összes Apple-szoftver és -szolgáltatás használatától.
Lesöpörte magáról az izraeli kormány az NSO-ügyet Először szólalt meg hivatalosan az ország vezetése, amióta a Biden-adminisztráció feketelistára tette az NSO Groupot.
Bidenék se szeretik, ha mások kiberkémkednek A nagy nemzetközi botrány miatt ugyanarra a feketelistára került fel az NSO Group, amelyen a Huawei oly előkelő helyet foglal el.
Újra lebukott az NSO a Pegasusszal Ismét feltörték annak az újságírónak a telefonját, aki az első között tette közzé, hogy megfigyelték az izraeli cég kémprogramjával.